DELTALOGO20131994. június 14-én alakultunk. Eleinte kisebb csarnokok acélszerkezeteinek és hagyományos munkáinak elkészítéseivel foglalkoztunk. 1998-2000-ig évi 2-3 nagyobb csarnokot építettünk komplett kivitelezésben.
A Kft. ezután fő profilként az ipari padlók gyártásával kezdett el foglalkozni.

Saját gépparkkal, és átlag 35 fővel a 2005-ös évtől évente több mint 200.000 m2 ipari padlót készítettünk a 2008-as évben 260 000 m2-t , 2009-ben 200 000 m2-t , 2010-ben  170 000 m2-t , 2011-ben 175000 m2-t , 2012-ben pedig 166000 m2-es menyiséget értünk el , mely országos viszonylatban is számottevő mennyiség.

Építőanyag kereskedésünket 2002 márciusában nyitottuk 7000 m2-en, és azóta is folyamatosan bővítjük termékköreinket. Építőanyag kereskedelem olyan bővülést mutatott hogy a továbblépéshez szükséges beruházásokat már 2003. év végén elkezdtük.
2004. márciusától az új bemutatótermünkkel és 350 m2-es csarnokkal várjuk ügyfeleinket, melyet teljesen önerőből hoztunk létre.

2000 óta minden évben készítünk 3-4 acélszerkezetű ipari vagy mezőgazdasági csarnokot , évente ez kb. 4-5000 m2-t jelent. Általában a tervezéstől a műszaki átadásig minden munkafolyamatot mi irányítunk , a Megrendelőt szakmai tanácsokkal segítjük.

2006-ban építettük fel tolnai telephelyünket, amely betonüzem, térkőgyár és építőanyag kereskedelem is egyben.

A 2007-es évben elkezdtük a Bátaszéki u. 46. sz. alatti telephelyünkön az emeleti irodák kialakítását. 2009 év végén vettük használatba 250 m2-en cégünk új központját.2013 tavaszától újabb 450 m2-es csarnokkal bővült telephelyünk .

2010-ben nyitottuk meg budapesti új irodánkat , amely 2010 július 01-tõl székhelyünk is.

2012-től 2016-ig bezárólag géppark bővítése földmunkagépek vásárlása, CAT 432 F Kombi homlokrakodó, CAT 315 M Forgóvázas kotrógép, BOBCAT gumilánctalpas forgóvázas kotrógép, Komatsu PC 78 gumilánctalpas forgóvázas kotrógép, Gehl 6635 SXT csúszókormányzású homlokrakodó, Wacker 901 SP  csúszókormányzású homlokrakodó.

Tevékenységünket az ország egész területén végezzük , csarnoképítés és ipari padló építés területén is számos referenciával rendelkezünk szerte az országban.

WEBSHOP: AZZURRO, BRAMAC, SCHIEDEL, BAKONYTHERM, LEIER, MEDITERRAN